Untitled Document
Farsangtemetés Csíkszentdomokoson
A télutó
legjelesebb napja Húshagyókedd, mely határkövet jelent
a farsangi mulatságok és a Hamvazószerdától
kezdõdõ Nagyböjt idõszaka között. Mielõtt
rátérnénk a szokás bemutatására szükségesnek
tartom néhány fogalom letisztázását, a szokáskör
történelmi hátterének bemutatását és
a mûvészetekre gyakorolt hatásait.
A "farsang" szó
német eredetû ( Farsching), és vidámságtól
mulatozástól visszhangos idõszakot jelöl ami a katolikus
ember naptárában ( vidékünk kizárólagosan
katolikus ). Január 6.-án, Vízkereszt napján kezdõdik
és Húshagyókedd éjfélkor ér véget.
Éjfél után az egyik legnagyobb (és elsõ)
bõjtös nap kezdõdik: Hamvazószerda.
A farsang idõszaka alatt
rendszeresen mulatnak: ekkor vannak az esküvõk falunkban, katona-búcsúztatók
( katonavacsorák) , ez a bálozás idõszaka . Ez természetes
is , hiszen tél van , nincs munka a mezõn.
A feudalizmusban a " Farsching"-ok
( " faselthing") "bolondosan beszélõk gyülekezete"
volt, melynek tagjai bátran megmondhatták a máskor tilos
igazságot, éppen a bolond beszéd védõpajzsa
alatt.
A farsangi szokások -
farsangtemetés- alapja azonban " a természet varázslás"
: a tél tavasszá varázslása, a termékenység
gyarapítása, a torz, az ijesztõ nevetségessé
tétele.
A görög mitológiából
a Dionüszosz - ünnepek képviselik a mai farsang õsét.
Dionüszosz személyesítette meg a virágzást,
tenyészést, a tavasz ujjá születését.
" Igen érdekes, hogy Dionüszosz istentisztelete az ókorban
nálunk felé is igen elterjedt. Ezt bizonyítja az a gyönyörû
váza, amely egy Apahida-i sírleletbõl került elõ,
s amelyen egy Dionüszosz -ünnep körmenete látható.
A vázát a kolozsvári
régiségtani múzeum õrzi." - Dr. Xántus
János.
A Dionüszosszal kapcsolatos ünnepeket a rómaiak is átvették,
s alakját Bakkhosz- isten alakjával azonosították.
Vidám tréfák, ünnepi játékok és
díszeloadások hosszú sora fonódott ez alkalommal
egybe.
A népvándorlás
korában is tovább él ez a tavaszkezdõ farsangünnep.
Meggyõzõdésem, hogy a falumbéli farsangtemetés
résztvevõiben ugyanúgy, mint más vidékek
szokásainak szereploiben (busójárás) megtaláljuk
az ebbõl a korból átmentett figurákat, szereplõket,
rítusokat.
Egyesek véleménye
szerint a farsangtemetés napja a Karnevál név magyarázatát
is adja ( CARNE VALE= búcsúzunk a hústól ), hiszen
ettõl a naptól kezdve böjtölni fogunk. Az utolsó
napot viszont meg kell ünnepelni, ki kell használni (mennyire emberi...).
Goethe szerint a karneváli ünnepségeket " nem a nép
számára rendezik , hanem a nép rendezi saját maga
számára".
Ezt az idõszakot szerte
a világon ünneplik , mindenhol meglévén a helyi sajátosságok,
színek, szokásrend, hangulat. A Rió-i karnevál a
leghíresebb ezek közül, de Európa szerte is felismerni
az Észak- Francia kis kikötõ városokban, Olaszországban.
Svájcban ezen a napon
a falvak népe maszkot ölt, hogy elmondhassa akár szomszédja
szemébe is amit egész évben feljegyzett és kifogásol
a szomszédja viselkedésében. Norvégiában
ahol a leginkább várják a tavaszt, a fényt, ebben
az idõszakban álarcos alakok, kezükben a napkorongot jelképezõ
karikákkal vonulnak fel, dalolva, táncolva az utcákon,
hirdetve a sötétet - halált legyõzõ fény-tavasz
hatalmát.
A karnevál önfeledt
hangulata sok írót, zeneszerzõt megihletett : Goethe, Stendhal,
Csokonai (" Dorottya"), Strauss ("Denevér c. operett),
Couperin, Berlioz, Sztravinszkij.
Vízkereszt
napján, miután a pap megszentelte a házat, a család
égõ gyertyákkal vonul a kapu elé és víg
farsangi napokat kíván a szomszédságnak. Ezzel kezdetét
veszi a farsangi mulatságok idõszaka ami Húshagyókedden
ér véget. Ezen a napon falunk régi ifjai (századunk
20- 30-as éveiben ) aszerint, hogy melyik "táncházba"
jártak mulatni, a táncháznál gyülekeztek és
ének- meg zeneszóval szentmisére indultak. Fábián
István bácsi a következõképpen mesélte
el az ünnepkör eseményeit, kisgyerek korára emlékezve
:
" Szombaton este béállott a tánc, tartott reggelig.
Vasárnap Húshagyó vasárnap volt. Délután
béállott a tánc esmen' . Reggelig táncoltak. Hétfõn
reggel megpihentek.
Húshagyó hétfõn
este elment a szeretõs legény a leányhoz s akkor megkínálták:
a kolbászt úgy megsütték, hogy a villát akarta
belészúrni, s a kolbász kiszökött a tányérból.
Kacagták, hogy : "Ne' , ügyetlen a legén' Ezeknek a
legényeknek akkor fehér virágot, mirtuszt tettek.
Húshagyókedden
reggel minden tízes az õ táncházában gyülekezett,
akkor tették a leányok fel a virágokat a legényeknek:
piros bokrétát, vagy baráti virágot, táncoltató
virágot ( tenyérnyi nagyságú, belül piros virág,
kívul zöld levelekkel ékesítve). Ennél nagyobb
volt a szeretõs virág, vagy mirtusz. Bábakalácsot
és ördögbordát az rakott magának akinek nem volt
szereteje, s nem tett senki, hogy :
" Ne szökjetek, met' nekem es van virágom. " Úgy
es vót' , hogy egyet tett a kalapjába s egyet pedig a mejjibe'
.
A táncházba gyülekeztek, felrakták a virágokat,
a misére harangoztak másodikot, akkor sorakoztak, a muzsikás
állott elõl, s párjával , kettõs sorban mentek
a templomba. Ezalatt a hamubotosok felöltöztek s mellettük mentek,
õrködtek, de hát ugye csak dísznek vótak -
a gyermekeket riogatták. Szokás volt akkor egy kicsi pocsolya
abban az évszakban s azokat a fehérnépeket akik pletykásabbak
voltak vagy szép fehér szõrkendõ volt a fejükön
jól megrittyegtették a sárba mártott hammas zacskóval.
Régebb a vénasszonyok es jártak táncba s a legények
haragudtak rejok met' mindent megláttak (...) , ezétt' azokot
es megrittyegtették .
Bémentek a templomba,
a misének vége lett, akkor kijöttek a templom elejibe, akkor
ott húztak egy nótát, vagy kettõt es - csárdást
minden esetre. Ott sorba álltak s visszamentek a táncházba.
A legényeknek - minden legénynek - adtak egy-egy borospohár
pálinkát s a leányoknak két szem tõtött
cukorkát - bombócot. Ezt a táncrendezõ gazdák
adták abból a haszonból amit egész farsang alatt
a táncrendezésbõl csináltak. Ez vót' a tisztelet.
Akkor hazamentek, ettek s úgy
béállott a tánc, hogy Hamvazószereda reggelig mulattak.
Éjféle után egy csendes lovat felhátoltak, a gazdája
felõtözött maszkának, béhajtott a táncterembe,
külön nótát húztak neki, s az ott a lóval
eljárta. Közbe' megjelent a nyársra tûzött savanyú
káposzta, amivel a legények viccelgettek : a ló seggihez
törölgették s egymáshoz dörgölték,
hogy " me ne, bõjtöljél " ...
Hamvazószerdán
reggel béfogtak két ökröt két szembeforditott
eketaligába, két szál deszkát reatettek s egy legényt
reafektettek. Meg vótak egyezve, hogy egy lesz a halott s azt fehér
lepedõvel letakarták. Volt amikor legényeket fogtak bé
az ökrök helyett s a tizesen mentek végig. Két legény
kétfelõl vitt két karosszéket s egy liter pálinkát.
Az úton akivel találkoztak állították meg,
hogy üljön le s igyék. Az nem akart leülni, de addig s
addig - míg csak leült hogy igyék a pálinkából,
de ekkor kikapták alóla a széket s az maradt savanyú
képpel. Õk mentek tovább. Ez vót a farsang temetése."
Az e napi szentmise kizárólag a fiatalokért volt. A községházával
egyidöben felépített kultúrotthon lassan a táncházak
megszünéséhez vezetett, népszokasainkban is látványos
változásokat eredményezve. A farsangtemetés is olyan
elemeket tartalmaz manapság, ami miatt a szokásrend ecseteléséhez
szükségesnek tartom bemutatni napjaink farsangtemetéseit,
párhuzamot vonva, és a külömbségeket kiemelve,
a régebbrõl esetleg csak foszlányokban ismert farsangtemetésekkel.
1982 - ben tizenegyedik osztályos
voltam. Kedves Erzsébet óvóno ebben az évben szervezte
újra a farsangtemetést az akkori Csíkszentdomokosi Hagyományorzo
Együttes segítségével. Az öreg bácsik
- nénik szívesen segítettek neki fáradozásaiban
és így falunk nem mindennapi szokás éledésének
volt szemtanúja. Azóta e szokás újra hagyománnyá
vált. Az 1989 - es változások után , 1990 - ben
mondhatni a farsangtemetés tömegjelleget öltött, amit,
ha mesterségesen is , de sikerült fenntartani mai napig.
A farsangtemetok ezen a napon
a helyi kultúrotthon elott gyülekeztek, a foszereplot, ILLYÉST
pedig a szomszédos udvarok valamelyikében készítik
a nagy eseményre. A farsang megszemélyesítoje - Illyés
- minálunk egy szalmával kitömött bábu. O az
elmúlás, a tél megszemélyesítoje. Illyést
egy taligára fektetik, szájába égo gyertyát
tesznek, " szerveit" letakarják (ezt két hagyma közé
rögzített murok jelképezi) , a szekér elé járomba
két "öreglegényt" ( vénlegényt )
fognak és a gazda, aki az egész felvonulás vezetoje , indítja
is a kultúrotthon felé a kis társaságot. Régebb
a szalmabábu helyett "vénlegényt" fektettek a
taligára, szájába égo gyertyával így
még mulatságosabb volt.
A farsangtemetés mindenkori
és egyik legfontosabb szereplõi a hamubotosok voltak. Zsákvászonba
bújtatott torz figurákká váltak, mert szalmával
aránytalanná tömték õket. Fejüket fehér
maszk borítja, derékövükön hatalmas csengõket
(minálunk külü = kolomp ) viselnek - ezzel is még hangosabbá
téve a felvonuló tömeget. Szerepük, rendeltetésük
kettõs: a felvonuló tömegben fenntartani a rendet, elijeszteni
a kiváncsiskodó , viccelõdõ gyereksereget, másrészt
meghinteni hamuval a lányokat. A hamubotosoknak hosszú botjaik
vannak minek végére hamuval töltött zacskót erõsítenek.
Ezzel ijesztgetik, tartják távol a gyerekeket, a tömeget
Illyéstõl. Van egy másik jelentõsége is a
hamuval való megszórásnak és ez pogánykori
örökségünk. Ez egy varázslat, ezáltal a
megszórt lányok termékenyebbé, életképesebbé
válnak. Ezt a szokást, varázslatot az egyház átvette
és más jelentéssel, más környezetben alkalmazza.
A viseletbe felöltözött
legényeken, lányokon kívül a farsangtemetés
további szereplõi a fonalat áruló cigányasszony,
a kéregetõ cigány, a kovács, a köszörûsök
és a doktor, aki folyamatosan a "páciens" egészségi
állapotáért aggódik.
Nagy vígsággal, zeneszóval sorban vonul végig a
menet a falun egészen a templomig, ahol a nép bevonul szentmisére.
A maszkoknak nem szabad a templomba bemenni, a szertartás végéig
a plébánia udvarán várakoznak.
Érdekes kettosséget
rejteget a farsangtemetok felállítása is a sorban. Rendszerint
elõl a zenészek haladnak, közvetlenül utánuk
a férfiak, majd a "test" (Illyés). Illyés után
a sirató asszonyok következnek és végül a leánysereg.
Az egészet a kiváncsiskodó tömeg, a vidám gyereksereg
követi akiket a hamubotosok tartanak kordában, igazgatják,
ijesztgetik.
Ez a felállításmód
temetésre emlékeztet. Azonban a zenészek jelenléte,
a vígság , a tény ,hogy a felvonulásnak "gazdája"
van, már a lakodalmi szokásokra emlékeztet. ( Ott is mielott
esküvõre mennek a férfiak elõl, a nõk hátul,
külön sorokban foglalnak helyet.)
Amíg a templomba érnek
idonként megállnak, az asszonyok elsiratják a "haldokló"
Illyést, az orvos megvizsgálja, tanakodik "vajon mennyi van
még hátra", a fonalas asszony a portékáját
kínálja.
A köszörûsök
kést próbálnak fenni két lábasfedõ
gyors egymáshoz dörzsölése által s aki túl
közél kiváncsiskodik hozzájuk, azt egyikük a
szájába tartott vízzel szembeköpi. Nagy a zsivaj -
táncra is perdülnek . Vannak akik arra emlékeztetvén,
hogy másnaptól már hús nélkül kell enni
a káposztát, egy - egy savanyú káposztát
nyársra szúrnak és azzal a kezükben vonulnak fel.
A káposztából a legények jókora darabot vágnak
le bicskákkal, azt egymás arcához mázolják,
nagyokat nevetve : " no, komám, hát hol maradt a hús
belõle ?"
Ezen a napon reggel a leányok
a legényeknek virágot tûznek a sapkájukba. A virág
lehet piros (muskátli) - ezt táncoltató virágnak
nevezik. Azok a legények kapják akik farsangidõben többször
táncoltattak meg valakit. A fehér virág - a mirtusz - komoly
kapcsolatot jelent - szerelem jelképe. Ha valaki ilyen virágot
kapott, akkor Húshagyókedd után két nappal, Kövércsütörtökön
illett egy liter pálinkával, vagy két liter borral a lány
családjánál jelentkezzen - "elbeszélgetés"
céljából.
A fehér virág egy komoly kapcsolat kezdetét jelentette,
aminek akár házasság is lehetett a vége. Ha a legény
már régebben udvarolt a leánynak akkor ezen a napon szüleivel
együtt ment a lányt meglátogatni.
Az ilyen Kövércsütörtök
már az esküvoi elokészületek kezdetét (egyféle
eljegyzést ) jelentette és nemritkán mulatságba
torkollott.
Itt egy újabb kettõsséggel
találkoztunk, hiszen a katolikus ember számára a két
legnagyobb böjtös nap Nagypéntek és Hamvazószerda.
A csütörtök mégis mindig kövérre sikerült
- a káposztába hús került...
Az Illyés helyett befektetett vénlegény nem más,
mint az önirónia megnyilvánulása. Nevetve viselték
e "tisztet". Akinek senki nem tett virágot azok szénából
kihalászott bábakalácsot (száraz gyepek bogáncsa)
tûztek önmaguknak.
Amikor véget ért a szentmise, a plébánia udvarára
vonulnak, ott a pap megkínálja a farsangolókat, egyet táncolnak,
majd felkerekednek, megkerülik a falut és a falu központjához
térnek vissza. Ugyanúgy mint templomba menés elõtt:
nagy hangoskodással vonulnak végig az utcákon, idõnként
megállnak, elsiratják Illyést, táncolnak egy "párat"
azután felsorakoznak, továbbállnak.
A községháza
elotti téren nagy sírás-rívás közepette
elbúcsúznak a telet jelképezõ Illyéstõl
, kiszedik a bábuból a szalmát és meggyújtják.
A sírás szövege is irónikus rigmusokból áll
:
"Illyeském, Illyeském,
drága kicsi kincsecském,
be jó levél, be jó valál, be jól tetted,
hogy meghalál.
Jaj, lelkecském, lelkecském, drága kicsi férjecském,
emlékszel-e, mikor mikor elmentünk kender nyûni,
te elõl elfutottál, egy bokorba megbúttál,
s mikor odaértem, úgy mondtad, hogy : böö...
Jaj, lelkecském, lelkecském be jó vót a bokorba
s most te mensz a pokolba."
"Harminc méteres kolbász
legyen a sírköteled,
hogy meg ne akadjon a te istentelen nagy fejed.
Jaj, lelkecském, lelkecském, drága kicsi Illyeském
harangoznak hallja-e, jönnek a papok lássa -e ?
Jaj vigyék, vigyék, elvigyék, csak kert mellé
ne tegyék,
megakad egy karóba s visszajõ a nyakamra."
"Szegény uram meg es hót,
de én meggyászoltam vót,
gyászoltam én sokáig, holtja napjáig, de napjáig,
és azután felvettem a rokolyát, a pirosat, azt a
tarka babosat,
azzal volt a farom a legkiadósabb."
"Jaj kincsecském, kincsecském
drága kicsi Illyeském,
szálkába szurtad a tyúkszart s úgy mondtad,
hogy
me ne apá', csucsu ..."
|
Amikor Illyés körül
felcsapnak a lángok, a zenészek egy szomorú cigánynótát
kezdenek el játszani : "Leestek a téli havak, hegyet, völgyet
beborítnak ..." vagy az "Elmegyek, elmegyek..." címu
dalba .
Az ének után - minthogy Illyés már nincs, újból
táncra perdülnek, majd a táncteremben folytatják. Délután
mindenki haza megy, elvégzi az otthoni munkákat és estére
megújult erõkkel ugranak a táncba. A tánc éjfélig
tart, tizenkét óra után már kezdõdik a Nagyböjt.
Megyénkben több faluból
ismert ez a hagyomány: Csíkcsicsó, Gyergyóditró,
Sófalva, Parajd, Kászon (bikaütés). Ezek közül
külön említést szeretnék tenni Gyergyóditróról,
ahol csakúgy mint községünkben, már a 80-as években
rendszeresen megtartották a farsangtemetést. Néhány
szembeötlõ különbségre hívnám fel a
figyelmet.
Elõször is, itt minden
szereplõ, aki résztvevõje a temetésnek, maszkot ölt.
A szereplõket csoportosítani lehet a maszkok alapján: vannak
a történelembõl vett alakok, bibliai alakok, hiedelemvilág
szereplõi, korunkra jellemzõ mesterségbeliek: földmûves,
cipész, kovács, török basa, huszárkatona, arab,
halál, ördög, krampusz, Lucifer, angyal, hazajáró
lélek (fantom), orvos, szõke nõ, menyasszony és võlegény
( természetesen a nõ és a férfi szerepet cserélnek
), moldvai házaspár egy szekérderék gyerekkel, babás
anya, indiai szépségnek öltözött férfi, ikrek.
A felvonuló farsangos menet
fõszereploje itt is 'Illyés' , de nem taligán szállítják
mint Csíkszentdomokoson, hanem feldíszített ökör
vontatta szekéren, együtt az összes szereplõvel. Érdekes,
mintha egy állandó küzdelem folyna a szekérre kerülésért,
vagy a fennmaradásért. Mintha mindenki Illyés "kegyeibe
akarna férkozni''. Ez a játék haláltusára emlékeztet:
harc a fenn- , a megmaradásért.
Még a zenészek is
maszkot viselnek , az ökrök szarvát pántlikával
ékesítik és fonott kalácsokat akasztanak a szarvaikra
. A felvonulókat az "ostorosok " kisérik hangos ostorcsattogtatások
közepette . Gyergyóditróban az ostorosok szerepe ugyanaz, mint
a csíkszentdomokosi hamubotosoké. Itt azonban a hamuval való
megszórás szokása hiányzik. A felvonulás a
faluszéli mezõben ér véget. Itt elsiratják
Illyést , majd egy utolsó táncot lejtenek, Illyést
minden szereplõ igyekszik megtáncoltatni . Ebbol kavarodás
támad, a hangulat egyre emelkedik, míg a "Halál"
kaszájával le nem sújt Illyésre. Ekkor a tömeg
megtorpan, újból siratni kezdenek, Illyést a tûzbe
hurcolják, sírnak, borral locsolják, fetrengnek "fájdalmukba",
fel-felugranak, majd rikoltozva kezdenek a tûz körül táncolni,
át-átugranak rajta, újból siratnak, majd megint táncolnak.
Ki kell hangsúlyoznom, mennyire részletesen eljátszák
a haláltusát, az életért való küzdelmet,
az élõ eltávozása által kiváltott fájdalmat.
Tény, hogy itt , Gyergyóditróban a tûztánc,
tûzugrás nagyon mélyen él a farsangtemetõk tudatalattijában.
Amikor Illyésnek már
csak hamuja maradt, a tömeg elcsendesedik, csendben elhagyják a "vesztõhelyet",
kezdodik a Nagybojt, ugyanis ez Hamvazószerda napján történik.
Az a tény, hogy ebben a faluban a farsangtemetést a legnagyobb böjtös
napon szervezték, szintén egyedülálló. Érdekes
dolog még az is, hogy szerda elõtt vasárnap és Húshagyókedden
is felvonultak a farsangtemetõk ugyanúgy mint Hamvazószerdán,
csakhogy Illyés mindvégig "élõ szereplõje"
volt az eseményeknek . Másik érdekesség, hogy Illyés
(Illés) Gyergyóditróban közvetlenebbül vesz részt
a farsangtemetés lefolyásában, mintha tényleg élne,
élvezné a mulatságot, részt venne benne: mindig társaságban
van, valaki táncol vagy játszik vele.
A háromszori felvonultatása
(Illyésnek) az egész szokáskörnek mesés, mondai
jelleget kölcsönöz, de ugyanakkor messzire visszanyúl a
pogánykor temetkezési szokásrendjéhez: az emberek
"bõre alatt", tudatalattijában még él az
õsi tûztánc, a tuzugrás varázslata.
Természetesen, mint minden
népszokást, hagyományt, a társadalom ezt az õsi
rítussort is átalakítja a maga számára, ízlése
szerint. Manapság az iskolában farsangi idõszakban rendezik
a karneválokat ("maszkabál", jégkarnevál
), sõt a felnõttek is hellyel- közzel, imitt-amott kisebb házi
mulatságokat, rendszeres "karimókat" és farsang
végén ( farkán ) jelmezbált szerveznek . Így
válik egy gyökereiben õsi népszokás falusi társadalmunk
egy nagyon kis hányadának dátumhoz fûzõdõ,
foggal-körömmel óvott, védett, de a nagytömegek passzivitása,
érdektelensége miatt halódó ünneppé .
Népszokásaink fennmaradása
ugyanolyan fontossággal bír, mint néptáncaink ismerete,
népviseletünk rendszeres felöltése, mert ezáltal
tartással és tartalommal látjuk el mindazt amit a magyarságtudat,
a magyar érzelem jelent .
Balánbánya, 1996 március 28.
Forrásanyag : Dr. Xántusz János
- A természet kalendáriuma
Felgyüjtötték és szerkesztették Boros Csilla
és Sándor Csaba 1993
|